Ahoy! Ahogy ígértem, ebben a bejegyzésben a sargansi vonatútról és a passugi két hétről fog szó esni.
Valahol ott hagytam abba, hogy felszálltam a vonatra a családtól való búcsúzkodás után és elindultam világot látni. Az hosszú volt, látványos és helyenként meghökkentő. Egy hónappal korábban megvettem a jegyet Zürichig, mivel olcsóbb volt, mint a közelebbi Sargansig (még most sem sikerült felfognom, hogy a francba van ez). Hegyeshalomnál megpróbáltam leszállni cigizni, mert korábban, amikor Münchenbe utaztunk, vagy negyed órát tököltünk itt, ami most is így volt,de későn jutott eszembe, úgyhogy nem sikerült. A határ átlépése megint drasztikus különbségeket engedett észrevenni, a "kedves" sógoréknál még a fű is valahogy egyenesebben nő. Bécsben aztán sikerült leszállni rágyújtani, majd szóba elegyedtem egy honfival, akiről kiderült, hogy rutinos külföldi munkás, bár ahogy megfigyeltem, elég konyhanémetet tolt a majd 20 évnyi hosszabb-rövidebb kinttartózkodások ellenére. Jó arc volt, csak kicsit sokat beszélt, miután visszaszálltunk a vonatra, még nyomott egy jó félórányi brainstormingot, volt ott szó a részeges munkatársakról, 20 óra egyben levezetett távról, otthoni pináról és miegymásról. Valahogy sikerült végül megszabadulnom, aztán Salzburgnál kaptam egy útitársat, egy langaléta fritzet, alig fértünk el az üléseken. Azt nem említettem, hogy a vonat egy osztrák railjet volt, hiper-szuper hájtek biszbaszokkal, bár az utastájékoztató már valahol Győrnél megfőtt, a hangosbemondón azért kaptunk tájékoztatást. Az ülés kényelmes, de azért nem 10 és fél órás távon. Menet közben sikerült egy jó fél óra késést összeszednünk, így későn értem Churba, lekéstem az utolsó postakocsit ( itt a távbuszokat Postautonak hívják, asszem a posta is üzemelteti őket, mindenesetre magukon viselik a kürtöt), így kénytelen voltam taxival Passugba tovahaladni. A sofőr nem volt valami bőbeszédű, a végén azért sikerült egy kisebb tereferére rávenni, amiből eleinte lófaszt nem értettem, mivel olyan durva tájszólással beszélt, amivel még nem találkoztam. Jó fej volt, egy 20-asból megúsztam a történetet. Aztán beléptem az iskola kapuján, ami inkább hasonlított egy szálloda halljához, mint egy iskola aulájához. Ez annak köszönhető, hogy az iskola egy korábbi szállodában lett elszállásolva, ami félig-meddig megmaradt szállodának, így a tanoncok "gyakorlatban" is láthatják és tapasztalhatják, amit papíron megtanulnak. Fasza, nem? Na, lényeg, hogy betoppantam a hallba, 
ahol a többiek már várakoztak a megnyitóbeszédre. Én gyorsan becsekkoltam, a portás, Davitz (remélem jól írom a nevét) megmutatta a szobámat, lepakoltam, aztán csatlakoztam a többiekhez, kaptam egy jó kis welcome drinket, majd Herr Schmid belekezdett a mondandójába. Szó esett a ránk váró információdömpingről, szabályokról, ilyesmi, majd elmagyarázta, hogy a bulika az úgy működik, hogy az alagsorban van egy Stübli nevű hely, aminek van egy bárja, és hogy péntek meg szombat este itt lehet tombolni, de kell 4 ember, aki viszi a bárt, plusz egy dj. Jelentkezni lehetett, hogy ki fog, én meg gondoltam, miért ne, jelentkeztem. A másik 3 csaj, aki jelentkezett önkényesen kinevezett főnöknek, az én feladatom lett a piarendelés, kasszakezelés, ilyesmi. Végül megvacsoráztunk, a 3 zalaegerszegi csajhoz ültem, akkor még nem tudtam, mibe tenyereltem bele, de erről később.
Egyenlőre ennyi, mert kifogytam a szuflából. Addig is r'n'r!
