Engadin expressz

Ahoy! Ahogy ígértem, ebben a bejegyzésben a sargansi vonatútról és a passugi két hétről fog szó esni.

Valahol ott hagytam abba, hogy felszálltam a vonatra a családtól való búcsúzkodás után és elindultam világot látni. Az hosszú volt, látványos és helyenként meghökkentő. Egy hónappal korábban megvettem a jegyet Zürichig, mivel olcsóbb volt, mint a közelebbi Sargansig (még most sem sikerült felfognom, hogy a francba van ez). Hegyeshalomnál megpróbáltam leszállni cigizni, mert korábban, amikor Münchenbe utaztunk, vagy negyed órát tököltünk itt, ami most is így volt,de későn jutott eszembe, úgyhogy nem sikerült. A határ átlépése megint drasztikus különbségeket engedett észrevenni, a "kedves" sógoréknál még a fű is valahogy egyenesebben nő. Bécsben aztán sikerült leszállni rágyújtani, majd szóba elegyedtem egy honfival, akiről kiderült, hogy rutinos külföldi munkás, bár ahogy megfigyeltem, elég konyhanémetet tolt a majd 20 évnyi hosszabb-rövidebb kinttartózkodások ellenére. Jó arc volt, csak kicsit sokat beszélt, miután visszaszálltunk a vonatra, még nyomott egy jó félórányi brainstormingot, volt ott szó a részeges munkatársakról, 20 óra egyben levezetett távról, otthoni pináról és miegymásról. Valahogy sikerült végül megszabadulnom, aztán Salzburgnál kaptam egy útitársat, egy langaléta fritzet, alig fértünk el az üléseken. Azt nem említettem, hogy a vonat egy osztrák railjet volt, hiper-szuper hájtek biszbaszokkal, bár az utastájékoztató már valahol Győrnél megfőtt, a hangosbemondón azért kaptunk tájékoztatást. Az ülés kényelmes, de azért nem 10 és fél órás távon. Menet közben sikerült egy jó fél óra késést összeszednünk, így későn értem Churba, lekéstem az utolsó postakocsit ( itt a távbuszokat Postautonak hívják, asszem a posta is üzemelteti őket, mindenesetre magukon viselik a kürtöt), így kénytelen voltam taxival Passugba tovahaladni. A sofőr nem volt valami bőbeszédű, a végén azért sikerült egy kisebb tereferére rávenni, amiből eleinte lófaszt nem értettem, mivel olyan durva tájszólással beszélt, amivel még nem találkoztam. Jó fej volt, egy 20-asból megúsztam a történetet. Aztán beléptem az iskola kapuján, ami inkább hasonlított egy szálloda halljához, mint egy iskola aulájához. Ez annak köszönhető, hogy az iskola egy korábbi szállodában lett elszállásolva, ami félig-meddig megmaradt szállodának, így a tanoncok "gyakorlatban" is láthatják és tapasztalhatják, amit papíron megtanulnak. Fasza, nem? Na, lényeg, hogy betoppantam a hallba, ahol a többiek már várakoztak a megnyitóbeszédre. Én gyorsan becsekkoltam, a portás, Davitz (remélem jól írom a nevét) megmutatta a szobámat, lepakoltam, aztán csatlakoztam a többiekhez, kaptam egy jó kis welcome drinket, majd Herr Schmid belekezdett a mondandójába. Szó esett a ránk váró információdömpingről, szabályokról, ilyesmi, majd elmagyarázta, hogy a bulika az úgy működik, hogy az alagsorban van egy Stübli nevű hely, aminek van egy bárja, és hogy péntek meg szombat este itt lehet tombolni, de kell 4 ember, aki viszi a bárt, plusz egy dj. Jelentkezni lehetett, hogy ki  fog, én meg gondoltam, miért ne, jelentkeztem. A másik 3 csaj, aki jelentkezett önkényesen kinevezett főnöknek, az én feladatom lett a piarendelés, kasszakezelés, ilyesmi. Végül megvacsoráztunk, a 3 zalaegerszegi csajhoz ültem, akkor még nem tudtam, mibe tenyereltem bele, de erről később.

Egyenlőre ennyi, mert kifogytam a szuflából. Addig is r'n'r!

Üdvözlök mindenkit, aki valami véletlen folytán idetévedt.Előre is elnézést kérek a hemzsegő helyesírási híbák miatt, de hát mégis csak egy csámpás pincértanonc volnék.

A blog címe némi magyarázatra szorul, de egyenlőre nem lövöm le a poént, bár nem is vicces(egyáltalán nem).

Kopócs Márton vagyok, a BGF-KVIFK II. éves turizmus-vendéglátás szakos hallgatója, és az iskola a félév lezárásaként egy 240 órás gyakorlatot irányzott elő melegkonyhás vendéglátóipari egységben, én meg nagyon gondoltam, és Svájcba jelentkeztem. Ennek van egy rövid előtörténete: Nyíregyházán tanultam a Sipkay Barna vendéglátós szakközépben, ahol az egyik tanárunk kapcsolatban volt egy svájci iskolával, aki évente meghirdette a gyakornoki kurzusát, ami azt jelentette, hogy februárban volt egy casting (amit hál' istennek nem Pierre Woodman tartott), és aki jól szerepelt rajta, azt felvették. 2008-ban valami agyi rövidzárlat miatt inkább Görögországba mentem, ahol havi 400 €-s fizetésért melóztunk (na meg rengeteget napoztunk). Aztán eljött 2009, gondoltam, most jött el a nagy pillanat, mehet a R'n'R. Aztán jött a kopp. Nem feleltem meg a felvételin.

Aztán eltelt 3 hosszadalmas év, tele kanyarokkal és hullámokkal, és újrapróbálkoztam, ezúttal sikeresen. Kb. 2 hét múlva kaptam választ, hogy sikeresen megfeleltem, gratulálnak, miegymás. Gyakorlati helyem viszont egy darabig nem volt, az körülbelül április közepén derült ki, addig volt némi gyomorgörcs, miegymás. Ezek után már csak egy "laza" vizsgaidőszakot kellett túlélnem (18 nap alatt 5 vizsga), és indulhattam is világgá.

Az utolsó vizsga június 7-én volt, a jó öreg makroökonómia rejtelmeiről kellett(volna) beszámolót tartanom, ami több-kevésbé sikerült is. történt ugyanis, hogy elég hosszú a tananyag, én meg amúgy is híres vagyok a tökölésemről, úgyhogy sikerült az utolsó két napra hagyni egy jó nagy rohamtanulást, aminek egy iszonyatos keveredés lett a vége. Nem baj, gondoltam, már csak tisztességből is bemegyek, hátha áttuszkolnak egy hattyúval. Mit ad isten, a közgáz tanszék egyik legvajszívűbb tanárát küldték be feleltetni. Én úriember módjára azért mégis magam elé engedtem mindenkit, majd utolsóként bevánszorogtam a terembe, kihúztam a tételem, helyet foglaltam, majd magamban toltam egy jól megalapozott miafaszt. Mert hogy fain kis tétel volt, az fix. Sikerült úgy helyetfoglalnom, hogy a kollégiumi szobatársam mellettem volt, jeleztem, hogy elkél egy kis segítség, mire ő a padba helyezte gondosan kialakított A/4-es méretű puskáját, és egy hanyag mozdulattal tovacsúsztatta. Igen ám, de ez a mozdulat kevés volt ahhoz, hogy feltűnés nélkül a saját padomba helyezzem a köteget, úgyhogy egy jó 3 perces bányászás után sikerült valahogy átvarázsolnom a padomba, ami közben néha könyékig eltűntem. Aztán kikerestem a szükséges tételt, és szorgos másolásba kezdtem, ami annyira jól sikerült, hogy kis idő elteltével a kedves tanárnő felpattant, és egy derekas szisszentéssel megkezdett leteremtéssel kis híján el lettem küldve a faszba-megjegyzem teljesen jogosan-, majd egy 5 perces rimánkodás-magyarázkodás kombináció után kaphattam egy új tételt és mínusz egy jegyet. Megjegyzem, a másik tétel sem volt valami biztató, leírtam, amit tudtam, majd sorrakerültem. Ekkor jött a tényleges fekete leves. Elkezdtem a tételem, a tanárnő hallgatta, aztán belejavított, aztán az sem volt jó: kérdezni kezdett. Én már éreztem, hogy ez itt a vég, megfogott, reszeltek megint 5 kurva kreditnek, picsába, már negyedjére kell felvennem ezt a szart, de szúr ez a baszott nyakkendő, ráakarok gyújtani, hagyjon má' békén és így tovább. Aztán jó 5 perc faggatózás után úgy érezte, hogy kellőképp beszartam, kaptam egy derekas hegyibeszédet- jogosan- a puskázás mibenlétértől és illetlenségéről, majd végül bekarcolta a kettest. Először nem értettem, mi van, de jött a válasz, hogy nem akarja elrontani a nyaram, látja hogy elég kész vagyok és a többi. Mondani se kell, örültem mint fajom a markának.

Az ezt követő két nap vizsgatemetés zajlott, jelentem, sikeres volt, szombaton próbáltam kijózanodni, kevés eredménnyel, este megjöttek a szülök,testvérek, tőlük búcsúzkodás, hajnalban pedig elindultam világot látni.

A következő részben a passuggi mulatságról, luzerni kirándulásról és egyéb öröm-bódottágról lesz szó. Addig is Csirió, Möwenpick néni!